A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oktatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oktatás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 2., vasárnap

Szófelhők az oktatásban

    A szófelhőket mindannyian jól ismerjük a mindennapi élet legkülönbözőbb területeiről, például a reklámokból vagy plakátokról. Ugyanakkor a szófelhők rendkívül jól használhatóak az oktatásban, színesítik és érdekesebbé teszik egy-egy tananyag feldolgozását illetve elősegíthetik a könnyebb, gyorsabb memorizálást. Úgy gondolom, hogy a szófelhők egyaránt jól használhatók a történelem- illetve a nyelvoktatásban is, emiatt az ötleteim között egyaránt megtalálhatóak a némettel és törivel kapcsolatos alkalmazási módok. :)
   Első alkalmazási módszer, mely történelemből nagyon hasznos lehet egy összefoglaló órán, az a korszakban tárgyalt fogalmak megjelenítése egy szófelhő formájában. Ezáltal a diákok egyben és egészében látják, hogy mely fogalmak azok, amelyeket mindenképpen át kell nézniük a témazáró dolgozatra. Véleményem szerint ez azért is hasznos, mivel egyetlen összefoglaló óra alkalmával gyakorlatilag esélytelen a tényadatokat (nevek, fogalmak, események, földrajzi helyek) átnézni, hiszen mindez rengeteg időt vesz igénybe, arról nem is beszélve, hogy az összefoglaló óra inkább arra van, hogy a korszakot megpróbáljuk rendszerben láttatni a tanulókkal. Tehát egy ilyen szófelhő készítése nagyon hasznos lehet, leginkább felsőbb évfolyamokban, 10. osztálytól felfelé használnám. Témától függetlenül nagyon jól használható, én személy szerint a reformkor összefoglalásánál biztosan használnám. 
    Ezenkívül úgy gondolom, hogy szintén alkalmazható a szófelhő történelemórán, amikor egy-egy fontos eseményt vagy jelenséget tárgyalunk. A szófelhőn az esemény előzményeit, okait, történéseit, következményeit stb. jeleníteném meg kulcsszavas formában. Ez használható abban az esetben is, ha előre kivetítjük, s ennek mentén bogozzuk ki az időrendi és ok-okozati sorrendet. Ebben az esetben a szófelhő segítségével a diákok aktívabban részt tudnak venni a téma feldolgozásában. Szintén hasznos lehet, ha a tárgyalt téma végén vetítjük ki a szófelhőt és megkérjük a diákokat, hogy a szófelhő segítségével közösen foglalják össze, hogy miről is tanultunk. Szintén idősebb korosztálynál tartom ezt jól használhatónak, akár az 1848-49-es forradalom és szabadságharc is igen jól ábrázolható (még katona vagy kard alakba is lehet formálni a szófelhőt) a szófelhő segítségével. 
  Mint mondtam, a történelemoktatásban nagyon jól használhatóak a szófelhők, ám ez a nyelvoktatásra fokozottan igaz. Gyakorlatilag se szeri se száma a lehetőségeknek, hogy hány féle módon lehet beépíteni a nyelvtanulásba. 
    Rendkívül érdekes feladatnak tartom azt, amikor egy szövegről, egy szöveg szavaiból készítünk szófelhőt, s ezt a szöveg ismerete nélkül (esetleg a címet megmutathatjuk) kivetítjük a gyerekeknek, majd mindehhez azt a feladatot adjuk, hogy mondják el miről szólhat a szöveg. Véleményem szerint ez csoportmunkában nagyon jól megoldható feladat, s ami még érdekesebbé teheti, hogy ahány csoport van, annyi féle teljesen különböző történet alakul ki. Ezzel a feladattal ugyanakkor nem csupán a beszéd-és kommunikációs készségüket fejleszthetjük. Kiadhatunk házi feladatnak is egy szófelhőt, mely segítségével meg kell írniuk egy történetet meghatározott mondat- vagy szószámmal. Ez a feladat egy kisebb, egyszerűbb szófelhő esetében fiatalabb akár felső tagozatos diákokkal is jól alkalmazható, ugyanakkor a szófelhő komplexitását növelve egészen a végzős diákokig mindenkinek érdekes, izgalmas és konstruktív élmény nyújthat. E feladat szemléltetésére készítettem egy szófelhőt, melyet láthattok, a szöveg, ami alapján készült, az utazásról szól, ami a szófelhőből egészen jól kikövetkeztethető.
   Németóra keretében szintén nagyon jól működhet, ha a tanulóknak maguknak kell szófelhőt készíteni egy adott témakör szavaiból. Ennek folyamán nem csupán átismétlik és tanulják az adott szókincset, hanem megismerkednek a szófelhő készítő alkalmazásokkal és az ezekben rejlő lehetőségekkel. Ez páros, csoportos vagy egyéni munkában is nagyon jól működhet, ugyanakkor ezt szintén leginkább középiskolás diákokkal tartom megvalósíthatónak. Kifejezetten hasznos lehet például, ha az érettségire való készülés közben az egyes tételekhez készítenek ilyen szófelhőket a diákok, hiszen ez segít nekik az adott témakör kulcsszavainak, kifejezéseinek könnyebb megtanulásában.
   Blogomban most ezt a négy ötletet fejtettem ki, de ugyanakkor a szófelhők oktatásban való alkalmazásának csak és kizárólag a fantáziánk szabhat határt. :)

2017. március 5., vasárnap

Digitális tanári kompetenciák

     A feladat megoldásához a Falus által összeírt hét tanári kompetencia közül a 'Tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítését, fejlesztését' és a 'Pedagógiai folyamat tervezését' választottam. Úgy gondolom, hogy az általam választott kompetenciák esetében egyaránt fontos szerepet játszik a digitális média, hiszen napjainkban elengedhetetlen, hogy a pedagógus integrálja ezek használatát - egészen a tervezési fázistól kezdve - a munkájába.
     Elsőként a "Tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítését, fejlesztését" választottam. Úgy gondolom, hogy egy pedagógusnak rettentően nagy szerepe van a csoportfejlődésben, és mindehhez a modern technika rengeteg segítséget nyújt. A mai világban a közösségi oldalak használata jórészt mindenkinek az életéhez hozzátartozik és ebben olyan potenciál rejtőzik, melyet szerintem mindenképpen érdeme kihasználni. Legegyszerűbb lépés egy facebook csoportot létrehozni egy tanulóközösségnek, hiszen ezt a felületet nap, mint nap használják a gyerekek, ezáltal folyamatosan hozzájutnak minden friss és fontos információhoz. Tudnak egymásnak segíteni akár a házi feladatban, akár határidők észben tartásában. Mindemellett egy-egy kérdés megszavazása is történhet ezen a felületen (hova menjünk kirándulni, vagy mit nézzünk meg közösen a moziba, persze komolyabb kérdések is szóba jöhetnek; nem a tanulástól veszi el az időt), hiszen ilyen funkció is létezik és nagyon jól tud funkcionálni. Mivel manapság szinte minden eseménynek van már facebook eseménye is, így ezeket is megoszthatják a csoportban, mind egymással, mind a pedagógus megoszthatja az eseményt és felhívhatja rá a gyerekek figyelmét. A közös képeket is fel lehet ide tölteni, ami azért hasznos mert a csoport összes tagja elérheti gyakorlatilag bármikor, s mint tudjuk, ez a fiataloknak igazán fontos. Természetesen határokat kell szabni, hogy mi az ami még megjelentethető a csoportban (esemény, hír stb.) és mi az ami nem, ugyanakkor véleményem szerint nagyon hasznos és konstruktív lehet egy ilyen online felület megléte (ha valakinek éjjel álmából felébredve támad ötlete a projektmunkával kapcsolatban nyugodtan leírhatja azonnal és nem felejti el, ami abban az esetben, ha meg kell jegyeznie, igazán benne van a pakliban). A pedagógusnak szükséges egyfajta moderátor, irányító szerepet betöltenie, amivel aktívan hozzájárul a csoport fejlesztéséhez.
    Második kompetenciának a 'Pedagógiai folyamat tervezését' választottam, mivel úgy gondolom hogy a tervezésben is nagy segítséget jelenthet a pedagógusnak, ha igénybe vesz mindazt, amit a digitális technológia nyújtani tud. Megéri az óravázlatokat elektronikus módon elkészíteni, hiszen így könnyen rendszerezhetőek azok, sőt egy felhőbe feltöltve gyakorlatilag bármikor bárhonnan elérhetőek. Ezenkívül a tervezés folyamatának elengedhetetlen része, hogy a tanár utánaolvasson, utánanézzen részletesebben az adott tananyagnak. Ebben nagy segítségére lehet a számítógép és az internet, hiszen manapság rengeteg tudományos és ismeretterjesztő munka kerül a világhálón s megosztásra, sőt ezek mellett hasznos videókkal, szimulációkkal, programokkal találkozhat a pedagógus a felkészülés folyamatának során.
    Végezetül egy olyan videót hoztam, mely megmutatja, hogy nem csupán a számítógépet, hanem az okostelefonokat is sikeresen integrálni lehet az oktatásba, hiszen rengeteg oldal vagy applikáció használható a tanuláshoz. A tárház szinte kimeríthetetlen, csupán nyitott szemmel kell járnia a pedagógusnak.