2017. május 1., hétfő

Digitális történetmesélés

    A digitális történetmesélés feladat keretében egy középiskolásoknak szóló feladatot kellett kitalálni, melynek keretében el kell készíteniük egy digitális történetet, videót, mely egy tantárgyhoz, azon belül pedig egy témakörhöz kapcsolódik. A csoportom feladata így szól: 

"Készítsetek egy digitális történetet, melyben a középpontban Németország/ valamelyik német nyelvű ország híres termékei vannak. A feladat elkészítésénél vegyétek figyelembe az értékelési sablont! Rejtsetek el egy kakukktojást a videóban! A feladathoz elkészítendő dokumentáció mintáit a közös drive-on találjátok, ahova egy saját mappába töltsétek fel a saját feladatotokhoz tartozó dokumentációt! Jó munkát! 🙂"

        A feladat keretében el is kellett készítenünk ezt a digitális történetet, amelyhez értékelési sablont és némi háttérdokumentációt csatoltunk. Mivel először úgy tűnt, hogy négyen (Niki, Zsófi, Gábor és jómagam) leszünk a csapatban, magától értetődően német témát kerestünk, hiszen mindannyiunknak a német az egyik szakja. Később csatlakozott hozzánk Timi, akit sajnos a forgatásba már nem tudtunk bevonni, mert azt korábban megvalósítottuk és így is igen nehezen tudtunk időpontot egyeztetni, így ő az utó- és háttérmunkában segédkezett igen sokat.
     Történetünk magyar diákok németországi kirándulásáról szól, akik csak a kirándulás ötödik napján jutnak el boltba, ám ekkor felfedezik az igazi német termékeket. Gyorsan be is vásárolnak ezekből, majd a szállásra visszaérve kipróbálják és véleményezik ezeket. A történet végén megvilágosodnak, gondolván: Ha ezek a német termékek ennyire jók, akkor milyen lehet a többi...?" Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen videó elkészítésével nagyon jól bevezethető a német termékek témaköre, amely az országismeret taglalásakor mindig előkerül. Ezenkívül egy ilyen feladat alapot adhat a további munkához, nagyon jó továbbvezető feladatokat lehet hozzá kitalálni.
    Összességében elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy az elején mennyire megijedtem a feladattól és a vele járó rengeteg munkától, sok és hasznos tapasztalatot gyűjtöttem. A közös munkát, elsősorban a forgatást nagyon élveztem, hiszen rengeteget nevettünk, ráadásul csupa finom német édességeket kóstolgattunk. Hasznosnak tartom, hogy megtanultam vágni, még akkor is, ha ez egy meglehetősen felületes tudás lett, hiszen csak az alapokkal ismerkedtem. Az is fontos, hogy a saját bőrömön tapasztalva pontosan tudom, hogy mennyi munkát, energiát és időt kell egy ilyen feladatba belefektetnie egy csoportnak, ezáltal, ha lesz arra lehetőségem, hogy ilyen projektet készítsek egy csoporttal, akkor tudni fogom, hogy miben és hogyan tudok nekik a leginkább célravezetően segíteni. Egyik legfontosabb tapasztalatom, hogy ilyen feladatot csak akkor szabad kiadni, ha az iskola biztosítani tudja a megfelelő technika eszközöket a kameraállványtól kezdve, a kamerán át a hangfelvevőig. Sajnos nekünk csak mobiltelefon állt a rendelkezésünkre, s ez a videón is visszatükröződik. 

S hogy, hogyan is sikerült ez a videó? Nézzétek meg és döntsétek el Ti! :)
A hozzá készült értékelési sablont, pedig ide kattintva érhetitek el :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése