Tanítási filozófiám

     Ahogy az lenni szokott, ezután a viszonylag hangzatos cím után nehezen tudom eldönteni, hogyan is kezdjem megfogalmazni mondandómat. Nem tartozik a legegyszerűbb gondolatkifejtések közé a tanítási filozófiánk megfogalmazása, hiszen egyrészt ez nem olyan dolog, amiről nap mint nap beszélget az ember a barátaival vagy hallgatótársaival. Másrészt úgy gondolom, hogy tapasztalat útján nagyon hamar, viszonylag sok változás lesz felfedezhető a nézeteimben, ugyanakkor jelen bejegyzésemben megfogalmazom azt, hogy pillanatnyilag mit tartok a tanítási filozófiámnak.

Egy jó pedagógus elengedhetetlen tulajdonsága a megfelelő elméleti háttér ismerete. Gondolok itt a tanuláselméletek sokszínűségének, tulajdonságainak, előnyeinek és hátrányainak a megfelelő mélységű ismeretére. 

      Logikai úton haladva az első tanuláselmélet, melyről kifejtem gondolataimat, a behaviorizmus. A behaviorista tanuláselmélet lényege az ismétlés, az erre adott megerősítés, visszajelzés, s végül a gyakorlatsor jutalmazása vagy büntetése. A behaviorista módszert követő pedagógus direkt instrukciókat ad a tanulóknak, a ténytudás elsajátítása áll a középpontban, s a tanár egyértelműen instruktorként jelenik meg a tanulás folyamatában. Attól függetlenül, hogy ez a leírás nagyon poroszosan, idejétmúltan hangzik, véleményem szerint ennek a módszernek is megvannak a maga előnyei, hiszen vannak olyan tananyagrészek, melyek esetében nem, vagy csak nehezen kerülhető ki ennek a módszernek az alkalmazása. Úgy gondolom, nem ördögtől való dolog, ha a történelemóra keretén belül egy adott témakör évszámait első találkozáskor behaviorista módon közvetítjük a gyerekeknek, ugyanakkor a további munka folyamán mindenképpen összekapcsolandóak ezek más módszerekkel, a későbbi feladatok során. 

   A következő fontos tanuláselmélet, mellyel minden leendő pedagógus megismerkedik, a kognitivizmus, mely az információ szervezett feldolgozását állítja középpontba, amely folyamatban az előzetes tudás kulcsfontosságú szerepet játszik. A kognitivista elméletet alkalmazó pedagógus a tananyagot szervezetten dolgozza fel, kontextusba helyezi. A készségek és képességek fejlesztése a gyakorlás révén történik meg, a tanár egyféle megfigyelő, segítő, úgynevezett tutor szerepet tölt be. Úgy gondolom a történelemoktatásba rendkívül jól beépíthető ez a tanuláselmélet, hiszen alapvetően fontos ennél a tantárgynál, hogy a pedagógus kontextusba ágyazva, előzményekkel, következményekkel együtt, összefüggéseiben prezentálja a történteket, segédkezzen, hogy a gyerekek komplex képet tudjanak az adott korszakról alkotni. 

    A harmadik, s bevallom hozzám legközelebb álló tanuláselmélet a konstruktivista elmélet, melynek legfontosabb eleme, hogy a tanulók aktív, konstruktív résztvevői a tanulás folyamatának. Középpontba kerülnek a komplex helyzetek értelmezését, valós problémák megoldását célzó feladatok, a diákok aktív, együtt, akár csapatban dolgozó résztvevők. A tanár együttműködő társ, partner szerepet tölt be. Úgy gondolom, hogy a konstruktivista elmélet mentén felépített feladatok rettentően hatékonyak a diákok készség- és képességfejlesztésében, hiszen általában több fejlesztendő területet együttesen céloznak meg. Történelemtanításban nagyon jól alkalmazható módszerről beszelünk. Rendkívül konstruktív feladat lehet az, amikor a gyerekeknek 1-1 eszmét, nézetet kell képviselniük és a szembehelyezkedő nézetek képviselőivel egy aktív, valós (történelmi ismereteinknek megfelelő) érvrendszer mentén kell egyfajta (az esetek többségében soha meg nem történt) vitahelyzetet teremteniük, végigjátszaniuk. Másik feladat, mely szintén közel áll a szívemhez, a különböző korok hétköznapjainak megtestesítése egy-egy történelemóra keretében. Ez gyakorlatilag egy projekt, melyet az adott korszak tárgyalásának kezdetén megbeszél az osztály, s feladat lényegében az, hogy otthoni és órai munka keretében felkészüljenek arra, hogy az anyag lezárásakor egy órán belopják a korszak szellemét az osztályterem falai közé. Ez megtörténhet beöltözéssel, megfelelő zene kiválasztásával, rövid színdarabok eljátszásával, korhű ételek elkészítésével is, ugyanakkor természetesen akkor igazán konstruktív a feladat, ha mindezek együttesen jelennek meg az adott tanórán. Mindkét példának hozott feladathoz elengedhetetlen, hogy a tanulók birtokolják a megfelelő explicit tudást, ugyanakkor a feladatok megvalósításához a tacit tudásukat használják, fejlesztik igazán. 

  Végül, de nem utolsó sorban, ha tanuláselméletekről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a konnektivizmust. Ennek lényege, hogy a tanár felvázolja a tananyagot, s biztosítja a csoport számára azt a kreatív környezetet, melyben a csoporttagok az őket leginkább érdeklő témát közösen feldolgozzák. Ez a tanulási forma leginkább a felnőttoktatásban jellemző, bevallom nem igazán találkoztam vele eddig, emiatt erről nem írok hosszabban. 

   Pedagógusként törekednünk kell arra, hogy a Bloom által megfogalmazott tanulási célok mindhárom szféráját elérjük. Ez a három szféra a az affektív, a kognitív és a pszichomotoros követelményrendszer. Az affektív követelmények az emocionális viselkedéssel, meggyőződéssel, beállítódással kapcsolatos célokat kategorizálja. A folyamat lépései a következők: befogadás, válaszadás, értékek kialakítása, értékrendszer kialakítása, Az értékrendszer belső, jellemképző erővé alakítása. A folyamat fő célja az interiorizáció vagyis a belsővé tétel. A következő a kognitív követelmények rendszere, amely az értelmi folyamatokkal kapcsolatos tanulási célokat és az ezzel kapcsolatos tudás rendszerét írja le. Fázisai: ismeret, megértés, alkalmazás, magasabb rendű műveletek. A kognitív követelményrendszer megmutatja, hogy mit és milyen szinten kell megtanítani, megtanulni. Végül, de nem utolsó sorban essen néhány szó a pszichomotoros követelményrendszerről, mozgásos készségekkel, képességekkel kapcsolatos tanulási célokat rendszerezik. Fázisai: utánzás, manipuláció, artikuláció és automatizálás. Célja a mozgásformák egyre bonyolultabb formáinak rendszerezése. Úgy gondolom, hogy leendő történelem és némettanárként mindhárom szférát szem előtt kell tartanom, hiszen az affektív követelmények segítségével elérhetem, hogy kialakuljon agyfajta pozitív beállítottság az adott tantárgy vagy tudományág irányába. A kognitív követelmények segítenek a tanulók problémamegoldását fejleszteni, a pszichomotoros követelmények pedig kiegészítik mindezt.

    Azt tartom, hogy egy jó pedagógusnak mindig és mindenkor az adott tanulócsoportjából, annak összetételéből, az egyének személyiségéből és céljaiból kell kiindulnia és ez alapján megterveznie, hogy mikor melyik tanuláselméleti módszer alkalmazható a leginkább, melyik útján érhető el legbiztosabban a kívánt eredmény. A tanárnak tisztában kell lennie azzal, hogy mi az adott tanulócsoport, és mi az egyes tagok célja az adott tantárgy elsajátításával kapcsolatban, s valamilyen szinten ezt tiszteletben kell tartani. Nagyon fontos, hogy nem lehet két osztálynak ugyanazt az anyagot ugyanúgy átadni, hiszen teljesen különböző egyének alkotják az osztályokat, akik más és más elvárásokat támasztanak, s az esetek jelentős többségében más-más feladatokkal, tanulásszervezési módokkal lehet őket motiválttá, aktívvá tenni. 

   Meglátásom szerint egy tanárnak szükséges a tanítási stratégiák és módszerek lehető legszélesebb palettáját alkalmazni, hiszen nem csupán a tanulókhoz, hanem a tananyaghoz is igazítani kell ezt, sőt előfordulhat, hogy külső tényezők (front, kimerült osztály, óralátogatók, nagy számú hiányzó) is befolyásolják munkáját. Szerintem korántsem elítélendő a ma már néha szitokszóként használt frontális munkaszervezési mód, ugyanakkor megfelelően kell kombinálni más módszerekkel. Vannak bizonyos tananyagrészek, témák melyeket így a legcélszerűbb bemutatni az osztálynak (persze ez nem jelenti azt, hogy később nem foglalkoznak ezzel például csoportmunka keretében). Ilyen lehet történelemből egy-egy, a diákok által nehezebbnek, kevésbé érdekesnek vagy túl összetettnek tetsző esemény bemutatása vagy német nyelvből egy nyelvtani rész bevezetése. Tehát behaviorista és a kognitivista tanuláselméletek mentén jól alkalmazható ez a módszer, sőt vetítéssel, videóval vagy szimulációval összekötve igen hatásos, figyelemfelkeltő, motiváló is lehet. 

   Manapság a frontális oktatási módszer önmagában kevés ahhoz, hogy az egyre ingergazdagabb világban lekösse a diákok figyelmét, ahhoz pedig végképp nem elegendő, hogy képességeket, készségeket fejlesszen az iskolában. Mindezek miatt szükséges a csoportmunkát, a páros- és egyéni munkát és a projektmunkát, mint módszert egyaránt alkalmazni, hiszen az ilyen konstruktív tanuláselméletet követő módszerek segítségével a diákok legkülönfélébb kompetenciáit, képességeit és készségeit fejleszhetjük. Ráadásul nem utolsó sorban élménnyé varázsolhatják a tanulás folyamatát, melyben a gyerekek aktív, alkotó félként vesznek részt, nem csupán passzív megfigyelőként ülnek az iskolapadban. Ezek a módszerek rendkívül alkalmasak arra, hogy különböző technikai eszközöket bevonjunk a feladatba, hiszen a mai gyerekek elválaszthatatlan társa a technika, és ezt a csodás lehetőséget felelőtlenség lenne kiaknázatlanul hagyni. Nem csupán szemléltetőeszközként lehet számítógépet (okostáblát), tabletet vagy okostelefont használni, hanem érdemes olyan feladatokkal is készülni, melyek során a tanulóknak önállóan vagy csoportban kell egy ppt-t vagy esetleg videót elkészíteniük. Manapság rengeteg olyan program és applikáció van, mely segíti a tanulást a történelemtől kezdve a biológián át a matematikáig. Úgy gondolom, hogy a pedagógusoknak bátran és tudatosan segítségül kell hívni ezeket a tanórán, illetve ösztönözni a gyerekeket ezeknek az intézményes kereteken kívüli rendszeres használatára is.

   Ahhoz, hogy a tanulók motiváltságát folyamatosan fenntartsuk, nem elég a munkaszervezési módszerek változatos alkalmazása. Lehetőség szerint a tanulási környezetet, az osztálytermet is érdemes úgy kialakítani, hogy minél inkább ingergazdag legyen. Sokat segíthet ebben, ha a tantermet a gyerekek a saját produktumaikkal, általuk kiválasztott képekkel díszíthetik. Ezenkívül hasznosak lehetnek különböző szemléltető ábrák, hogy a tárgyamnál maradjak térképek (nagyon hasznos az, ha minden nap legalább látják). Mindezeken felül helyet kaphatnak növények, az osztályról készült fotók, s közös emlékeket felidéző tárgyak is a teremben, hiszen ne felejtsük el, hogy ez a diákok szinte második otthona, rengeteg időt töltenek el ott. Nem meglepő, ha egy színes, vidám, emlékekkel és ingerekkel teli környezetbe szívesebben lépnek be, s ami a legfontosabb, szívesebben dolgoznak. 

   Azt hiszem érdemes még az értékelési filozófiámról néhány gondolatot megosztanom. Olyan pedagógus szeretnék lenni aki a különböző értékelési módok együttes alkalmazásával nem csupán azt mutatja meg a diákjainak, hogy az ötfokozatú skálán a jelenlegi teljesítményük hol is helyezkedik el, hanem a formatív értékelés különböző módszereivel segítséget nyújt abban is, hogy miben, hogyan és milyen úton kell még esetleg fejlődniük, illetve mi az amit folytatni kell a további jobb eredmények érdekében. Célszerűnek tartom az írásbeli értékelés alkalmazását, hiszen ez olyanfajta többletinformációt hordoz magában, ami jegyekkel sosem kifejezhető. Természetesen tudom, hogy nem lehet minden egyes dolgozat után minden gyereknek írásbeli értékelést írni, ugyanakkor időnként, mondjunk kéthavonta nagyon hasznos lehet, hiszen nem csupán segít a diákoknak a következő lépésekben, hanem maga a tanár is jobban elgondolkodik azon, hogy esetleg valamit másképp csináljon, vagy bizonyos mozzanatokra, esetleg gyerekekre jobban odafigyeljen. Nem elhanyagolható még, hogy az írásbeli értékelés közelebb hozhatja egymáshoz a tanulót és a pedagógust. Természetesen a szummatív értékelést is alkalmazni kell, hiszen a mai magyar iskolarendszerben ez a kötelező, illetve a szülők is ezt várják el, de szükséges a megfelelő kiegészítése formatív technikákkal. A már hosszabban tárgyalt írásbeli értékelés mellett szóba jöhet szóbeli megbeszélés vagy akár csoportmegbeszélés is. Lezáró gondolatként elmondanám, hogy rettentően fontosnak tartom, hogy motiváljuk a diákokat az óráról órára való készülésre. Történelemből már kidolgozott tervem is van, az órák elején lehetőséget kaphat egy-két önként jelentkező akiknek kis színes kártyákból, minden színből egyet húzni kell és megválaszolni a kérdést (évszám, földrajzi hely, fogalom, név, esemény stb). Ha jól sikerül jó jegyet kap, viszont ha nem, akkor nincs semmiféle negatív következmény. ehhez hasonló lehet az óra elején tíz villámkérdés hasonló értékeléssel (persze nem minden órán).